Counter-Strike hírek

 

Partnereink

 

Kedvelt Counter-Strike fórumok

 

Új Counter-Strike játékosok

 

Kedvelt Counter-Strike cikkek

 

Beszéd téma

 


master234 új blog bejegyzést írt címmel. szeptember 10.
 
 

Friss Counter-Strike hírek

 
Általános 2012. július 04. 24 hozzászólás
 

Sajnos rossz hírrel kell elétek járulnunk, amely bizonyosan azokat fog a legjobban lesújtani, akik évek óta a BECUP-ot tartják etalonnak az itthoni LAN kavalkádban. Idén nem kerül megrendezésre a verseny, azonban az időpontban nem maradtok verseny nélkül.

Aki az ICL-en részt vett már sejthetett valamit a kiosztott szórólapok alapján, azonban a háttérben történő dolgokról egészen ez idáig még nem lehetett tudni. Mostanra viszont kiderül a BECUP csapata idén először úgy döntött a nyár vége LAN nélkül marad legalábbis BECUP nélkül.  2007 óta kerül folyamatosan megrendezésre a rendezvény idén viszont kimarad. A kialakult helyzetről a BECUP szervezőjét Hungary Mozgo-t faggattam, aki elmondta, hogy leginkább idő, energia és lelkesedés hiányában úgy döntötek közösen, hogy nem tartják meg az idei rendezvényt. Ez már érezhető volt pár hónappal ezelőtt is, azonban még egy utolsó megbeszélést tartottak, amin kimondták végelegesen a tényt: idén nem fér bele összehozni a BECUP-ot. Telefonon egyzetettek az ICL főszervezőjével Hungary NewZoo-val, aki korrekten hozzáálva a dolgokhoz az időpontot úgy mond "elkérte" idénre egy rendezvény erejéig. BECUP 2012 tehát nem lesz megtartva, de jövőre azért megpróbálják összerakni ismét az ország egyik legnívósabbnak tartott LAN-ját, nyugtaottt meg Mozgó.

Öröm tehát az ürömben, hogy nem maradunk LAN nélkül. Először is itt az Alienware Gameshow, amelyre bár nevezett csapatok vannak befizetés nincs egyáltalán. Ami viszont ennél is lényegesebb, hogy a BECUP a szokásos időpontját hivatalosan is az ICL gárdájára bízta, hogy LAN-t szervezzenek. Örömmel jelenthetjük tehát be, hogy bár Pestszentimrére készültetek versenyezi a helyszín mégis csak Vác lesz. A Lanseries-től Newzoo-t értem el egy rövid nyilatkozat erejéig.

Szia HeNtEs!
Nos igen, a hír igaz. Miután megtudtam, hogy az idei BECUP elmarad, felvettem a kapcsolatot Mozgóval, hogy egyeztessek vele/velük az augusztus végi dátumról. Megbeszéltük, hogy mivel ők az idei rendezvényüket magánügyeik miatt nem tudják megrendezni, hivatalosan is megkapjuk a dátumot. Mivel ez a jog az idei dátumra vonatkozik, nem az ICL14 nevet kapta, hanem az ICLPlus változatot. A honlap elérhetősége: www.iclplus.eu , mely holnap elindul. Ettől függetlenül jó hír, a hogy a BECUP csapat törzsemberének számító Tomcsi aktív részvevője a rendezvénynek, mint főszervező találkozhattok vele!
A rendezvényről bővebb információkat a honlapon olvashattok a holnapi nap folyamán! Amit elöljáróban mondhatok: lesz TUP és BYOC részleg is, továbbá számos egyéb versenyszám.

Bővebb információkkal hamarosan jelentkezünk addig is kezdje mindenki lassan belevésni a naptárába a suli előtti utolsó hétvége LAN!

 

 
HeNtEs
szerkesztő
 
 
 
Most itt vannak
 
Eddig 23 hozzászólás érkezett. Szólj hozzá Te is!
 
töltés...
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be az oldalon!
 

GODLESS

júl. 12., 18:44
Röhögök
 
 
 
 
noavatar
  miután semmilyen információm nincs jelenleg, hogy ki szervezi végül az awgs-t, és nem is rajtunk múlik (illetve eddig sem rajtunk múlt, hogy nem kaptunk lehetőséget), így csak azt tudom mondani, hogy ha az ogc (pontosabban GPS-es) stáb, akkor ez a csapat túl van 3-4-5-12+++ sikeres lan megszervezésén. mellesleg én tavaly a becup szervezésből is kivettem - ha minimálisan is - a részem. ergo én ilyen liberálbolvesiknáci vagyok ilyen szempontból.
 

Nick

júl. 05., 17:56
Most éppen ők/ti szervezitek. De ha jól tudom nem ti vagytok az elsők akiket felkértek. Ezért mondtam, hogy ez nekem kicsit furcsa.
 
 
 
Nick  Szerintem a szarkavarásnak nem sok köze van ahhoz, hogy kevesen fizetnek. A háttérben történő dolgok ritkán jutnak el a játékosokhoz. Inkább csak az lehet, hogy nagyot akart a szarka...
Véleményem szerint sokkal sikeresebb lehetett volna ez az egész, ha nem önerőből próbálnak valami átütőt csinálni, hanem mondjuk megkeresték volna becuposokat és közös erővel alkotni valamit. Ugyanis becup nemzetközileg is jó rendezvénynek számított, csak a nyeremény volt nagyságrendekkel kevesebb mint külföldön (nyilván nem a szervezők hibájából) egy hasonló rendezvényen, ezen meg akár még segíthettek is volna.
ICL meg eddig is elvolt az év 363 napjával, amikorra szervezhették a lanjaikat a becup időpontján kívül.
Egyébként lehet, hogy csak én vagyok ilyen, de abszolút nem bízok ebbe a szervezésbe. Nem látok mögé, nem tudom milyen emberek szervezik, semmi biztosítékot nem látok arra, hogy megbízhatóak. Azért nem mindegy, hogy egy lan szervező csapat már túl van 3-4-5-12 sikeres lanon, kvázi megbízható előélete van, vagy egy olyan új esemény, amiről eddig csak rosszat lehetett hallani (ez az admingárda cserélgetés). Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne nevezzetek, meg persze azt is tudom, hogy volt első becup és első icl is, ez mindössze csak az én szkeptikus véleményem.
 

júl. 05., 17:30
miután semmilyen információm nincs jelenleg, hogy ki szervezi végül az awgs-t, és nem is rajtunk múlik (illetve eddig sem rajtunk múlt, hogy nem kaptunk lehetőséget), így csak azt tudom mondani, hogy ha az ogc (pontosabban GPS-es) stáb, akkor ez a csapat túl van 3-4-5-12+++ sikeres lan megszervezésén. mellesleg én tavaly a becup szervezésből is kivettem - ha minimálisan is - a részem. ergo én ilyen liberálbolvesiknáci vagyok ilyen szempontból.
 
 
 
 

ibiii

júl. 05., 15:15
miko még most se jöttél rá ,hogy nem éri meg lanra járni?:)
 
 
 
 
noavatar
Szoke  AZ a helyzet hogy az AWGS már 3. alkalommal cseréli le a szervezőgárdáját ami magunk közt szólva is... na mind1.

Nem nem mi fogjuk csinálni hanem az OGC-s stáb

Arról meg hogy 2 LAN lesz... várjuk ki a végét ez a nagy szarkavarás meglátszik a nevezettek akarom mondani befizetett csapatok létszámán, volt ez már 1x eltolva ilyen olyan okokra hivatkozva most sem kizárt.

 

Nick

júl. 05., 11:04
Szerintem a szarkavarásnak nem sok köze van ahhoz, hogy kevesen fizetnek. A háttérben történő dolgok ritkán jutnak el a játékosokhoz. Inkább csak az lehet, hogy nagyot akart a szarka...
Véleményem szerint sokkal sikeresebb lehetett volna ez az egész, ha nem önerőből próbálnak valami átütőt csinálni, hanem mondjuk megkeresték volna becuposokat és közös erővel alkotni valamit. Ugyanis becup nemzetközileg is jó rendezvénynek számított, csak a nyeremény volt nagyságrendekkel kevesebb mint külföldön (nyilván nem a szervezők hibájából) egy hasonló rendezvényen, ezen meg akár még segíthettek is volna.
ICL meg eddig is elvolt az év 363 napjával, amikorra szervezhették a lanjaikat a becup időpontján kívül.
Egyébként lehet, hogy csak én vagyok ilyen, de abszolút nem bízok ebbe a szervezésbe. Nem látok mögé, nem tudom milyen emberek szervezik, semmi biztosítékot nem látok arra, hogy megbízhatóak. Azért nem mindegy, hogy egy lan szervező csapat már túl van 3-4-5-12 sikeres lanon, kvázi megbízható előélete van, vagy egy olyan új esemény, amiről eddig csak rosszat lehetett hallani (ez az admingárda cserélgetés). Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne nevezzetek, meg persze azt is tudom, hogy volt első becup és első icl is, ez mindössze csak az én szkeptikus véleményem.
 
 
 
 

Szoke

júl. 04., 18:29
AZ a helyzet hogy az AWGS már 3. alkalommal cseréli le a szervezőgárdáját ami magunk közt szólva is... na mind1.

Nem nem mi fogjuk csinálni hanem az OGC-s stáb

Arról meg hogy 2 LAN lesz... várjuk ki a végét ez a nagy szarkavarás meglátszik a nevezettek akarom mondani befizetett csapatok létszámán, volt ez már 1x eltolva ilyen olyan okokra hivatkozva most sem kizárt.

 
 
 
 

rAndo

júl. 04., 18:20
Nem értem, hogy az ICL mit vár ettől az új időponttól. Számomra legalábbis egyértelmű hogy az újabb,nagyobb,nemzetközibb(ami elvárható) Alienware-t veszem célba, de leginkább azért mert ilyen még nem volt... A közös szervezésről nem is beszélve, ha jól tudom az icl adja az admin gárdát az Alienware-re. WTF
 
 
 
 
KODAL  Az igen rendesen kavarjátok a szart megint. Két magyar lan egy időpontban. Belenyúltatok a tutiba megint. Egy LAN nem képes ennyi játékost kitermelni, nem hogy kettő egy azon pillanatban. Gratulálok srácok el lett az idei év is intézve. :)
 

HeNtEs

júl. 04., 18:05
Úgy hiszem, hogy csak a közösségen múlik mit akar. A szervezőknek meg hát igen van egy fajta rizikójuk nyilván. Ha azt vesszük az Alienware rászervezett a BECUP időpontjára, aminek biztos köze is volt ahoz, hogy nem lesz BECUP (mégha nem is ez volt a döntő ok) az ICL pedig kérte az időpontot megkapta. Az hogy melyikre mennek az emberek ez meg szerintem magukon az embereken múlik. Bár tudjuk, hogy simán elképzelhető, hogy két szék között a padló lesz mindkét eseményen :D láttunk már ilyet.
 
 
 
 

KODAL

júl. 04., 17:33
Az igen rendesen kavarjátok a szart megint. Két magyar lan egy időpontban. Belenyúltatok a tutiba megint. Egy LAN nem képes ennyi játékost kitermelni, nem hogy kettő egy azon pillanatban. Gratulálok srácok el lett az idei év is intézve. :)
 
 
 
 

Coi

júl. 04., 17:33
Ha lesz Alienware meg lesz ICL akkor miért van az hogy mind a kettő majdcsak közös szervezés és pont egy időpontra esik? erre szeretnék valami érhető választ valakitől! thx
 
 
 
 
noavatar
npkkk.  Hát ha más helyszínt kell keresni szerintem a legjobb az az lenne ,hogy a Pestszentimrei Sportkastélyban lenne az ICL+!
De , ha ott nem lenne jó akkor még a VAM - DESIGNCENTERT tudom ajánlani ! 

javascript:nicTemp();


 

Nick

júl. 04., 17:29
Miért fizetnének 1 ft bérleti díjat is akárkinek, ha az icl helyszíne az övéké?
 
 
 
 
Szoke  Beleadunk mindent gyerekek :)

Csak a helyszín nem fog stimmelni minden más igen.

5-letek vélemények stb... mailbe nekem vagy Béláéknak.

 

npkkk.

júl. 04., 17:09
Hát ha más helyszínt kell keresni szerintem a legjobb az az lenne ,hogy a Pestszentimrei Sportkastélyban lenne az ICL+!
De , ha ott nem lenne jó akkor még a VAM - DESIGNCENTERT tudom ajánlani ! 

javascript:nicTemp();


 
 
 
 
incmiko  akkor itt az ideje hogy elbeszélgessen valaki a first brigáddal, aki ebben illetékes
 

Szoke

júl. 04., 15:49
Tudod az a gáz hogy kényszeríteni nem tudunk senkit semmire, azért annyira nem nagy a rendezvény hogy ekkora befolyásunk legyen. Amit adnak azt tudjuk adni, persze azzal egyetértek hogy ez nem volt szép húzás.
 
 
 
 

K0B4K

júl. 04., 15:13
már követni nem bírom ezt a sok informaciot :D
 
 
 
 

K0B4K

júl. 04., 15:12
de ez most mi ? egyszerre lesz ICL  meg alienware ?:D
 
 
 
 

incmiko

júl. 04., 14:32
akkor itt az ideje hogy elbeszélgessen valaki a first brigáddal, aki ebben illetékes
 
 
 
 
  
 

Szoke

júl. 04., 14:26
Sztem ez nem az ICL-en és nem is newzoon múlott, hogy ilyeket kaptok. Itt a 1st brigáddal kell elbeszélgetni mert ők vásárlási utalványként adták és mégis kupon lett belőle :/, mi meg nem látunk bele a lezárt borítékokba.
 
 
 
 
incmiko  Remélem ott is szuper First computer utalvány lesz a díj egyik fele :) 
 

trizden

júl. 04., 13:30
ott már + 5k :DDD
 
 
 
 
incmiko  Remélem ott is szuper First computer utalvány lesz a díj egyik fele :) 
 

myoX

júl. 04., 13:07
:D:D:D
 
 
 
 
incmiko  Remélem ott is szuper First computer utalvány lesz a díj egyik fele :) 
 

P4TR1K

júl. 04., 13:01
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
 
 
 
 

incmiko

júl. 04., 12:59
Remélem ott is szuper First computer utalvány lesz a díj egyik fele :) 
 
 
 
 

myoX

júl. 04., 11:09
Sok Sikert hozzá !
 
 
 
 

Szoke

júl. 04., 11:07
Beleadunk mindent gyerekek :)

Csak a helyszín nem fog stimmelni minden más igen.

5-letek vélemények stb... mailbe nekem vagy Béláéknak.

 
 
 
Hozzászólások betöltése...
 
 
 

Counter-Strike videók

 

CS2HU Steam csoport

 
1022játékos
153online
41játékban

Utolsó hozzászólások

 

Ajánló

 

Counter-Strike képekben

 
 
kép 4399
 
4212
 
 
 
kép 1568
 
1588
 
 
Stealth Mode a CSO2-ben
 
2347
 
 
 
kép 3386
 
1497
 

Counter-Strike Hírlevél

 
Iratkozz fel CS2HU hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a Counter-Strike sorozat világának legfontosabb híreiről.

Counter-Strike a facebookon

 

A Counter-Strike hírei

 

Logitech G600 MMO csak játékosoknak

Nem kevesebb mint húsz különálló gombbal szerelte fel a Logitech legújabb, leginkább stratégiai és online játékosoknak szánt számítógépes egerét.
június 18. - callofduty.hu

Kacsák a myRevenge-ben

A címből talán már sokan kitalálhatták, hogy miről is szól jelen cikkünk: a német szervezet újfent Magyarország felé vette az irányt és igazolt le egy tehetséges CSS felállást.
május 26. - counter-strike.hu

Online Gaming Championship Invite

Már elég régóta megy a mozgolódás a háttérben, ám kis hazánkra fókuszált terveinket most sikerült véghezvinnünk. Ez a terv nem volt más, mint az OGC Kft. nevéből érkező Online Gaming Championship versenysorozat, mely hamarosan el is kezdődik Counter-Strik
május 05. - counter-strike.hu

eSport ösztöndíj

Emlékszik még valaki a Corvinuson megtartott WoW-os közgazdaságtan előadásra? Sokak számára meglepő volt, mint ahogy az utóbbi években számtalan más játékostársadalombeli epizód. Laikus ismerőseim a mai napig kétkedve fogadják a téma legmeghökkentőbb szto
április 23. - counter-strike.hu

Csalt az aTTaX a CPHGames-en?

A Team ALTERNATE alsóági ellenfelei csalással vádolták meg a német szervezet Counter-Strike: Source játékosait.
április 10. - counter-strike.hu