Függőség - vagy mégsem?

Az amszterdami függőbetegségeket kutató intézet (Smith & Jones Centre) alapítója Keith Bakker (:D) azt mondja, hogy az állandó játszásra való kényszer nem feltétlen függőség. Véleménye szerint ezek a játékosok inkább szociális problémával küszködnek, mintsem valamiféle pszichés zavarral. "Ezeken a gyerekeken ugyan megmutatkoznak a szenvedélybetegségek tipikus jelei," - mondja Bakker a BBC News-nak, "de minél többet foglalkozunk ezekkel a gyerekekkel, annál kevésbé tudjuk ezt kényszerbetegségnek nevezni. Amire a gyerekeknek valójában szükségük van, az a szülő és a tanár. Ez egy társadalmi probléma."

2006 óta vezeti Bakker a klinikáját, és játékfüggő betegei mellett, étkezési zavarral küzdők, drog- és alkoholfüggők is vannak közöttük. Az előbb elmondottak alapján, szerinte a klinikán kezelt személyeknek csak 10%-ka igazi drogfüggő. A maradéknak is vannak ugyan függőségi problémái, de ez így nem teljesen igaz. A professzor még hozzáfűzte: "Az embernek van egy választása. Ezek a gyerekek pontosan tudják, mit cselekszenek. De nem akarnak rajta változtatni. Ha ezt én kényszeres játékfüggőségnek nevezem, akkor a gyerekeknek megmondanám, milyen választási lehetőségeik vannak még."

Éppen ezért kell az emberekkel másképp bánni. Bakker a következőképpen látja a helyzetet: "A nálunk lévő fiatalok 80%-kát cikizik társai, és így egyedül érzik magukat, kirekesztve. A legtöbb problémát azzal oldhatjuk meg leginkább, hogy leülünk velük beszélgetni, mint a régi szép időkben."

A legnagyobb felelősség a szülök vállára nehezedik, akik "elfelejtik" gyermekeiket nevelni. Ugyanakkor Bakker hozzáteszi azt is, hogy a klinikáján lévő, online játékot űző fiatalok 87%-ka 18 év felett van. És amint ezt a bűvös határt átlépi a gyerek a szülői kéz megszűnik létezni, magára maradva a problémájával. (Nem lehet semmire kényszeríteni, önállóan kell segítséget keresnie.)