Counter-Strike hírek

 

Partnereink

 

Kedvelt Counter-Strike fórumok

 

Új Counter-Strike játékosok

 

Kedvelt Counter-Strike cikkek

 

Beszéd téma

 


master234 új blog bejegyzést írt címmel. szeptember 10.
 
 

Friss Counter-Strike hírek

 
Általános 2012. augusztus 31. 17 hozzászólás
 

Minden bizonnyal egy éra véget ért a hazai eSport históriában, a Counter-Strike: Source cirka 8 éves történelmének írói egy új könyv írásába fogtak bele augusztus 21-én, mely a Global Offensive címet fogja kapni. A könyv utolsó sorait FakabaT-kolléga korábbi cikkjének befejezésével szeretnénk lezárni.

2004. november 1. A nap, mely piros betűs ünnep lehet a Counter-Strike: Source játékosok körében. A nap, mely után több ezer játékos döntött úgy, hogy lecseréli a korábbi Counter-Strike verziót és „halad a korral”. A nap, mely egy éra kezdetét jelentette. Ez az éra bizony a végéhez közeledik, hogy egy új kezdetét vehesse. Egyelőre nagyon úgy fest, hogy a játékosok „globálisan” haladnak a korral, a különböző játékos közösségek együttesen próbálják meghódítani, „betámadni” az újdonsült királyságot.

Nem tehetjük meg, hogy csak úgy, említést sem téve elszaladunk ezen 8 év mellett és teljes egészében kitöröljük emlékezetünkből a hosszú éveken át a szabadidőnk egy részét elnyelő Counter-Strike: Source történelmét. A hazai offline események a nagy öregek emlékében talán még élénken élnek – egy-egy izgalmas mérkőzés, vért izzasztó győzelmek, fájdalmas vereségek, nagy barátságok és társaságok. Ez az, amit az új éra sem vehet el senkitől, maximum elhalványíthatja az emlékeket.

A címből és az alatta félkövéren szedett bevezetőből már kitalálhattátok, hogy Kiss „FakabaT” Tamás fejéből 2010. szeptemberben kipattant ötletet, cikket – úgymond – fejezzük most be, kiegészítve az azóta megrendezett magyar LAN-ok végeredményével, illetőleg az éremtáblázat frissítésével – és hozzárakva saját kis ötleteinket. Ezen 7 év alatt (hiszen Magyarországon 2005-től rendeztek offline versenyeket az archívum szerint) összesen 34 LAN-t rendeztek, ami évenként majd’ 5 rendezvényt jelent. Ha a statisztikai adatok stimmelnek, akkor összesen 27 játékos próbálhatta ki, hogy valóban arany-e az az érem, amit a nyakába kapott, az ezüstérem 40 játékos nyakát húzta a föld felé, míg a dobogó legalsó fokára összesen 47 különböző játékos állhatott fel. A legsikeresebb mindközül Gáspár „Res1st” Péter lett, az Hungary [OBi] jelenlegi csapatkapitánya csak 1 arannyal maradt el a jubileumi 10-től. Mögötte Chripkó „stawros” Balázs végzett, aki az aranyérmeket tekintve holtversenyben első, ám Res1st 1-gyel többet szerzett ezüstből, illetve bronzból is, mint korábbi riválisa és csapattársa. Kis hazánk legendája, Török „KODIAK” Balázs „csak” a 3. helyet tudta megkaparintani az éremtáblázaton, stawros csak 1 aranyéremmel jobb statisztikával rendelkezik, mint „A legenda”. A „pafnutz”, Kölcsényi „kuLi” Kolos KODIAK-hoz hasonlóan 8 aranyérmet szorgoskodott össze az idők során, második is volt 2-szer, ám – ami érdekes – a dobogó legalsó fokának ízét nem érezhette meg a megmérettetések során. Az „új vonal” képviselői közül Matkovics „hal” Viktor tudott a legfeljebb kúszni, ő a 9. helyet kaparintotta meg, míg a 10. pozíciót megosztva Hidvégi „ZEN” András, Kis „advanced” Dániel és Birgány „NOFEAR” Adrián foglalják el – ők hárman gyakorlatilag az elmúlt 2 év kemény munkájának köszönhetően kerültek fel a legjobbak közé.

Nem olyan sokatmondó statisztikai adat, ám mégis feltüntetjük, hogy mely csapatNEVEK voltak a legsikeresebbek ezen 7 év leforgása alatt. Az talán mindenki számára egyértelmű lehet, hogy az Hungary ancients-é az első hely, míg az [OBi]-é a második. Ezen listán a korábbi Hungary RG.Enuzi a harmadik, még akkor is, ha hozzácsapjuk az Hungary Endless-es eredményeiket. A Hungary haxx-eSports futhat be negyedikként, ha az Hungary iNcentive nevet szigorúan vesszük és nem csapjuk melléjük a Hungary L2P-t és a Hungary PENTAKILL-t.

Kicsit visszakanyarodva még a játékos statisztikákhoz, bizony voltak páran olyanok, akik a dobogó legfelső fokára nem állhattak fel, de a vesztesek között elsők többször is tudtak lenni. Ilyen volt Szucsik „Trance_HUN” Péter is, aki bizony 5 ezüstérme és 2 bronzérme mellett aranyat nem tud felmutatni, ahogy Katona „fEEcskEE” Ferenc sem, aki 1-gyel kevesebb ezüstöt gyűjtött össze az elmúlt években, mint rutinosabb vetélytársa. Gyakorlatilag ha Hungary Dalay Lamas, akkor ezüstérem, hiszen Trance_HUN mellé csatlakozott Szekretár „claytoN” János és Pápai „goodwill” Gábor is, míg a Hungary n1ce-6aming „minden6ó” uralkodójának, Győri „FLegby” Attilának sem sikerült felérni a csúcsra, goodwillhez hasonlóan neki is 4 ezüstérem díszíti a képzeletbeli vitrinjét.

Ne is húzzuk tovább a szót, beszéljenek helyettem inkább a táblázatok:

Az éremtáblázat - avagy a legjobbak

1. place Gáspár "Res1st" Péter 9x 1. place 5x 2. place 2x 3. place
2. place Chripkó "stawros" Balázs 9x 1. place 4x 2. place 1x 3. place
3. place Török "KODIAK" Balázs 8x 1. place 4x 2. place 1x 3. place
4. Kölcsényi "kuLi" Kolos 8x 1. place 2x 2. place 0x 3. place
5. Rósa "Npp" Gábor 7x 1. place 3x 2. place 2x 3. place
6. Végi "Beny" Bence 6x 1. place 5x 2. place 2x 3. place
7. Csiznier "Ricchi" Richárd 4x 1. place 4x 2. place 3x 3. place
8. Póczak "Raul" Balázs 5x 1. place 4x 2. place 1x 3. place
9. Matkovics "hal" Viktor 5x 1. place 2x 2. place 0x 3. place
10-12. Kis "advanced" Dániel 5x 1. place 0x 2. place 1x 3. place
10-12. Birgány "NOFEAR" Adrián 5x 1. place 0x 2. place 1x 3. place
10-12. Hidvégi "ZEN" András 5x 1. place 0x 2. place 1x 3. place
13. Bútor "Flavius" Gergely 4x 1. place 4x 2. place 1x 3. place
14. Poros "PDZ" Dániel 4x 1. place 2x 2. place 1x 3. place
15. Sass "dhizzy" Botond 4x 1. place 1x 2. place 0x 3. place

 

7 év, 34 rendezvény - LANtológia

2005
WCG Kvalifikáció 1. place Hungary ancients .akira., Deep, KODIAK, Piki, Sloby,
2. place Hungary 1.6 szkill? claytoN, Flavius, FLegby, stawros, ZiTi
3. place Hungary iNFiNiTY SKiLLS impi, Neger, ns_, sztiksz1337, ZpO

GPS 6 1. place Hungary ancients .akira., Deep, Gio, KODIAK, Piki
2. place Hungary 1.6 szkill? d1n0^, Flavius, FLegby, stawros, Twineee
3. place Hungary ha B4nshEE, BugBear, igi, Kyle, Npp


2006
PGCC LAN I. 1. place Hungary akarmi BA, dhizzy, kuLi, Npp, Res1st
2. place Hungary Dalay Lamas goodwill, Raul, syoke, tG, Trance_HUN
3. place Hungary d2T impi, KYLEEE, s3c0urS, sql, Undead

PGCC LAN II. 1. place Hungary [OBi] Beny, PIGSTICK, raiN, Res1st, Ricchi
2. place Hungary Dalay Lamas dhizzy, goodwill, Raul, tG, Trance_HUN

3. place Hungary ancients Flavius, KODIAK, Npp, Piki, stawros



PGCC LAN III. 1. place Hungary ancients Flavius, KODIAK, kuLi, Npp, peza

2. place Hungary Dalay Lamas goodwill, Raul, tapsihapsi, tG, Trance_HUN
3. place [OBi] Beny, PIGSTICK, raiN, Res1st, Ricchi

D-LAN 6 1. place Hungary Vendetta// BA, kuLi, Npp, peza, stawros
2. place Hungary eXiLe eLioT, etiCAT, KODIAK, rebi, xdx
3. place Hungary encLave losst, mrk, Piki, sense, smx


D-LAN 7 1. place Hungary ancients dhizzy, KODIAK, kuLi, Npp, stawros

2. place Hungary [OBi] Beny, PIGSTICK, raiN, Res1st, Ricchi
3. place Hungary BMCT atrox, Hardstyle, pandA^, RazoR, trixX

2007

PGCC 07.01. 1. place Hungary [OBi] Beny, PIGSTICK, raiN, Res1st, Ricchi
2. place Hungary ancients Flavius, KODIAK, kuLi, Npp, stawros
3. place Hungary Dalay Lamas goodwill, Raul, syoke, tG, Trance_HUN


PGCC.int 1. place Hungary ancients Flavius, KODIAK, kuLi, Npp, stawros
2. place Hungary [OBi] Beny, PIGSTICK, raiN, Res1st, Ricchi
3. place Csehország nEophyte -


PGCC LAN IV. 1. place Csehország Defiance anonym, fRost_, NetStoRm, sneix, WarriorT
2. place Hungary ancients Flavius, KODIAK, kuLi, Npp, stawros
3. place Hungary [OBi] Beny, PIGSTICK, raiN, Res1st, Ricchi


PGCC LAN V. 1. place Hungary ancients Flavius, KODIAK, kuLi, Npp, stawros
2. place Hungary SuicidE aD!, dN, Nascar, Sednol, ToMMo
3. place Hungary WAF 2ro, BugBear, Padre, PIGSTICK, Ricchi


PGCC LAN VI. 1. place Hungary [OBi] PIGSTICK, raiN, Raul, Res1st, Ricchi
2. place Hungary Wicked Sick Akela, ATL, Azazel, f0CuS, z3t0r
3. place Hungary SuicidE dN, Lord Dragon, Nascar, Sednol, ToMMo


D-LAN 8 1. place Hungary ancients BA, KODIAK, kuLi, Npp, stawros
2. place Hungary [OBi] Beny, PIGSTICK, raiN, Res1st, Ricchi
3. place Hungary n1ce-6aming Deep, drew, Hardstyle, RazoR, ZiTi


BECUP 1. place Szlovákia eSuba .PhP, pR, sneix, STR, UN
2. place Hungary [OBi] Beny, raiN, Raul, Res1st, Ricchi
3. place Hungary RMT Eszi, igniT, smiLEN, ultor`, zEEbra


2008
VistaLAN I. 1. place Hungary [OBi] Beny, Raul, Res1st, Ricchi, stawros
2. place Hungary KINGMAKERS gabris, japeen, Jo,deRiddick, nokian, nothing
3. place Hungary haxxitas APACS, BladE, daeroN, koby*, pista

VistaLAN II. 1. place Hungary [OBi] Beny, Raul, Res1st, Ricchi, stawros
2. place Hungary n1ce-6aming claytoN, etiCAT, FLegby, Hardstyle, KODIAK
3. place Hungary SuicidE aD!, Azazel, dN, Sednol, ultor`

TGED 1. place Hungary [OBi] Beny, dhizzy, Raul, RazoR, Res1st
2. place Hungary Dalay Lamas aLe, claytoN, FLegby, Trance_HUN, white
3. place Hungary DOG Soldiers DoZeR, kic$i, nkRRRR, Nomad, zuGee

BECUP 1. place Hungary [OBi] Beny, dhizzy, Raul, Res1st, stawros
2. place Hungary RMT Deep, Eszi, RazoR, smiLEN, zEEbra
3. place Hungary ancients BenyA, HelmCor, MOLTES, Peyke, ToMMo
2009

VistaLAN III. 1. place Hungary haxxitas APACS, BladE, daeroN, koby*, pista
2. place Hungary n1ce-6aming dN, mao, rAndo, system, zex
3. place Hungary NoN-AlcoholiCSS Imperator, K€Tó, mhm, xan, zakaCS


ICL 1 1. place Hungary haxxitas APACS, BladE, daeroN, koby*, pista
2. place Hungary Dalay Lamas aLe, claytoN, goodwill, Trance_HUN, white
3. place Csehország RiderS Burla, hellk, Mr.Hanz, pr0x, tmaven


BECUP 1. place Szlovákia Reason Gaming bazy, GuardiaN, .PhP, pR, UN
2. place Hungary teamwork Beny, Hardstyle, Npp, Nyak, Res1st
3. place Hungary iNcentive Chris, cr00py, HsP[A], MIKO, Sagona


D-LAN 9 1. place Hungary netPlayers dikioneR, hal, koiz, noiz, PDZ
2. place Hungary haxxcients BenyA, HelmCor, MOLTES, Peyke, ToMMo
3. place Hungary iNcentive Chris, cr00py, HsP[A], MIKO, Sagona


2010
ICL 5 1. place Hungary ancients Flavius, KODIAK, kuLi, Res1st, stawros
2. place Hungary iNcentive cr00py, daeroN, MIKO, noiz, pzR
3. place Hungary Dalay Lamas aLe, Azazel, claytoN, Trance_HUN, white
ICL 6 1. place Hungary LION hal, PDZ, SESSA, Skorpio, sq
2. place Hungary iNcentive cr00py, daeroN, dikioneR, MIKO, Sagona
3. place Hungary VLCompany fEEcskEE, Maddog, pista, Priest, RpS
BECUP 1. place Szlovákia spray[+] bazy, GuardiaN, .PhP, pR, UN
2. place Románia MyrmidonI Arkad, bLaDe, bl00dy, DaLiu, infern0
3. place Hungary Endless advanced, BIGTOMI, InZert*, NOFEAR, ZEN
ICL 7 1. place Hungary Endless advanced, BIGTOMI, InZert*, NOFEAR, ZEN
2. place Hungary WiLD fEEcskEE, PaiN, pista, ReSeT, RpS
3. place Hungary beast dMk, DominatoR, erginius, n3R0, V1CE
ICL 8 1. place Hungary 3,14 advanced, Đáviđ, NOFEAR, SESSA, ZEN
2. place Hungary haxx-eSports dMk, n3R0, Pain, pista, V1CE
3. place Hungary system gbk^, LAZYBOY, Q-dee, stricken, trax^
2011

ICL 9 1. place Hungary L2P dikoneR, PDZ, Sagona, SESSA, Skorpio
2. place Hungary WiLD fEEcskEE, ManiaC!, pista, ReSeT, RpS
3. place Hungary w.I.w.-GAMiNG justluck, neware, Nikeboble, torzsi, TRuve


ICL 10 1. place Hungary RG.Enuzi advanced, BIGTOMI, MOLTES, NOFEAR, ZEN
2. place Hungary PENTAKILL dikioneR, MIKO, PDZ, SESSA, Skorpio
3. place Hungary DUCKTALES cmn, fEEcskEE, Priest, ReSeT, V1CE


BECUP 1. place Hungary RG.Enuzi advanced, MOLTES, NOFEAR, West, ZEN
2. place Hungary ROCK.ASUS cmn, fEEcskEE, hal, ReSeT, V1CE
3. place Hungary iNcentive Chris, dikioneR, HsP[A], MIKO, PDZ


ICL 11 1. place Hungary RG.Enuzi advanced, cmn, hal, MOLTES, ZEN
2. place Hungary WiLD cr00py, fEEcskEE, pista, V1CE, West
3. place Hungary POWER Dr@G0N, freestL, justluck, SHAKO, TROX.[A]


2012
ICL 12 1. place Hungary IMMORTAL BIGTOMI, cmn, hal, NOFEAR, V1CE
2. place Hungary iNcentive dikioneR, HsP[A], MIKO, PDZ, West
3. place Csehország nEophyte Bordel, EURANIX, huhy, Jalu, WarJoe
ICL 13 1. place Hungary iNcentive dikioneR, HsP[A], MIKO, PDZ, West
2. place Hungary ROCK.ALIENWARE BIGTOMI, donp1, hal, InZert*, V1CE
3. place Csehország eXtatus.EIZO Burla, hellk, Ice_, Neci, whisp
ICL+ 1. place Hungary IMMORTAL cmn, hal, SpeeDy, InZert*, V1CE
2. place Hungary system gbk^, PaiN, Q-dee, SHAKO, TROX.[A]
3. place Hungary MteaM balu, cézé, hamiltoN, rAndo, Sagona

CS2HU All-Time All-Star - avagy a saját kis kezdő ötösünk

1. place Gáspár "Res1st" Péter 9x 1. place 5x 2. place 2x 3. place
3. place Török "KODIAK" Balázs
8x 1. place 4x 2. place 1x 3. place
4. Kölcsényi "kuLi" Kolos
8x 1. place 2x 2. place 0x 3. place
10-12. Hidvégi "ZEN" András 5x 1. place 0x 2. place 1x 3. place
19. Nagy "MOLTES" Péter 3x 1. place 1x 2. place 1x 3. place

 

 

 
n0Rb1
szerkesztő
 
 
 
Most itt vannak
 
Eddig 17 hozzászólás érkezett. Szólj hozzá Te is!
 
töltés...
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be az oldalon!
 
noavatar

Krisztiánka

okt. 23., 10:00
sajnálom h mostanra már csak ICL-ek maradtak:) am, egy kis korrekció, TGED-en nameless - dog megosztott 3. hely volt:)
 
 
 
 
noavatar

BenyA

szept. 02., 19:04
Jó volt visszaolvasni ezeket az eredményeket :) 
 
 
 
 

SULTINO

szept. 02., 08:35
szinte az összes valamire való lanos csapat átment go-ra. nézzük ahogy 4 kiscsapat vetekszik az aranyért? a lanoknak biztosan leáldozott.
 
 
 
 
noavatar

Titan

szept. 02., 08:06
LOL kijön egy béta játék ami még tele van hibákkal erre eltemetitek a sourcot, jó vicc!
 
 
 
 
M1LLR  csak az LnB
 

K0B4K

aug. 31., 22:19
na jó elég lesz :D
 
 
 
 
K0B4K  TORIAK-ok között csodálod ?:DDDD
 

M1LLR

aug. 31., 22:16
csak az LnB
 
 
 
 
M1LLR  jó lesz már tiszta kobiak lettél itt hirtelen
 

K0B4K

aug. 31., 22:07
TORIAK-ok között csodálod ?:DDDD
 
 
 
 
K0B4K  szerintem meg igen :D
 

M1LLR

aug. 31., 22:00
jó lesz már tiszta kobiak lettél itt hirtelen
 
 
 
 

.LnB

aug. 31., 20:36
 
 
 
 

deadaloNe

aug. 31., 20:31
Szerintem Kodiakot CS:GO-ba is! :D Hatalmas cikk, jó volt ezeket visszanézni.
 
 
 
 

TWER

aug. 31., 20:04
Jó lenne, ha ezek a  csapatok  vissza jönnének CSGO-ra :) OBi, iNcentive már megtette.. a  többi csapat is követhetné a példájukat.. :)
 
 
 
 
noavatar

Res1st

aug. 31., 19:51
wow, kicsit meglpődtem :) grat a cikkhez, nagyon színvonalas lett!
 
 
 
 
noavatar

balu

aug. 31., 19:43
jóféle írás gyerekek
 
 
 
 
K0B4K  szerintem meg igen :D
 

sbK

aug. 31., 19:26
:(
 
 
 
 
sbK  szerintem még nem kell temetni nagyon a source-ot
 

K0B4K

aug. 31., 19:26
szerintem meg igen :D
 
 
 
 

sbK

aug. 31., 19:26
szerintem még nem kell temetni nagyon a source-ot
 
 
 
 

rAndo

aug. 31., 19:22
ezt szépen összeszedtétek! RIP CSS
 
 
 
Hozzászólások betöltése...
 
 
 

Counter-Strike videók

 

CS2HU Steam csoport

 
1022játékos
153online
41játékban

Utolsó hozzászólások

 

Ajánló

 

Counter-Strike képekben

 
 
kép 5069
 
2463
 
 
 
kép 4818
 
2330
 
 
kép 1472
 
1449
 
 
 
kép 2583
 
2293
 

Counter-Strike Hírlevél

 
Iratkozz fel CS2HU hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a Counter-Strike sorozat világának legfontosabb híreiről.

Counter-Strike a facebookon

 

A Counter-Strike hírei

 

Logitech G600 MMO csak játékosoknak

Nem kevesebb mint húsz különálló gombbal szerelte fel a Logitech legújabb, leginkább stratégiai és online játékosoknak szánt számítógépes egerét.
június 18. - callofduty.hu

Kacsák a myRevenge-ben

A címből talán már sokan kitalálhatták, hogy miről is szól jelen cikkünk: a német szervezet újfent Magyarország felé vette az irányt és igazolt le egy tehetséges CSS felállást.
május 26. - counter-strike.hu

Online Gaming Championship Invite

Már elég régóta megy a mozgolódás a háttérben, ám kis hazánkra fókuszált terveinket most sikerült véghezvinnünk. Ez a terv nem volt más, mint az OGC Kft. nevéből érkező Online Gaming Championship versenysorozat, mely hamarosan el is kezdődik Counter-Strik
május 05. - counter-strike.hu

eSport ösztöndíj

Emlékszik még valaki a Corvinuson megtartott WoW-os közgazdaságtan előadásra? Sokak számára meglepő volt, mint ahogy az utóbbi években számtalan más játékostársadalombeli epizód. Laikus ismerőseim a mai napig kétkedve fogadják a téma legmeghökkentőbb szto
április 23. - counter-strike.hu

Csalt az aTTaX a CPHGames-en?

A Team ALTERNATE alsóági ellenfelei csalással vádolták meg a német szervezet Counter-Strike: Source játékosait.
április 10. - counter-strike.hu