pozitive-ot a KINGMAKERS csapatából, hogy adjon választ a butábbnál butább kérdéseimre. Természetesen a középpontban a közelgő TGED volt, amely meghívott listáján mint az már köztudott a KINGMAKERS csapata is ott lebzsel. Jöjjön hát az interjú, amely az idő hiányában egy picit talán rövidebbre sikerült mint szerettem volna KINGMAKERS interjúMint köztudott, ez egy olyan esemény lesz, ahol a nagy közönség az országban először lesz egy helyszínen azokkal a játékosokkal, akik az úgynevezett elektronikus sportot űzik. Szerinted szükség van az ilyen alkalmakra? Fontos, hogy az esport ilyen közelségbe kerüljön a médiákhoz, és az „átlagemberekhez"?
pozitive: Szerintem igenis szükség van ezekre az eseményekre, hiszen az embereknek látniuk kellene azt amit otthon a TV mögül nem hogy ezeknek a játékoknak nemcsak az az értelme hogy ott ül 10 ember aki csak nyomja a gombot bután és vér és agresszivitás. Elkell fogadniuk, hogy ez is egy világgá nőtte ki magát, amelynek népes a tábora és terjeszkedik és sokkal több a jelentése.
Ezzel szerintem minden olvasó szívébe beloptad magad, azonban most rajtatok a sor, hogy bemutassátok, tényleg nem vagytok vérben forgó szemekkel kisgyerekeket az utcán daraboló sorozatgyilkosok. Vasárnap legalábbis hagyjátok otthon a bárdokat, de magatokat semmiképpen, hogy tervezitek végig izguljátok a teljes napot még ha odafenn nem is szeretnek majd titeket az égiek?
pozitive: Mindenféleképpen ott leszünk és persze izgulni fogunk, de nem annyira mint az elsőLAN-unk előtt :). Ilyen nagy helyen rendezésre kerülő LAN-on még a csapatból senki sem szerepelt, de minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy mások velünk de legfőképp mi magunkkal elégedettek legyünk és bízunk az isteni segítségben is :)
Én csak remélni tudom, de elintézni nem, hogy segítsenek föntről tehát hajrá! Mivel mindenkinek megadatik a lehetőség, hogy az utolsó szó jogán köszönetet mondjon felmenőinek, szponzorainak a tegnapi babfőzeléknek és egyéb hozzád közelálló élő illetve élettelen dologhoz, így ez most neked is megadatik.. Én köszönöm, hogy rám szántad ezt a pár percet és ezúton is kívánok sok headshotot.
pozitive: Én is köszönöm a lehetőséget kedves Hentes barátom! Megköszönném csucsi barátunknak a KINGMAKERS egyik fejének, hogy támogatást szerez nekünk és köszönjük a megannyi vidám élmény amit náluk tölthettünk beleértve a finom rúd kolbászokat és bundáskenyereket :D még egyszer köszi sziasztok :D