A múlt hétvégi ukrajnai DTS-CUP után várható volt, hogy néhány csapatban változások lesznek, mivel az elvárások alatt teljesítettek.
A korábbi Virtus-pro tag, Aleksey "HEL1" Novikovaki április elején tért vissza a forZe csapatához még a KODE5 Russia előtt, ahol viszont csalódást okozott a szereplésük, és így nem jutottak be a KODE5 Global Finalsbe. A DTS-CUP-on esélyük volt a javításra, és jól is kezdték a rájátszást. A
DTS.chatrixon átmentek, mint egy úthenger, 16-1-re elverve őket. Innentől kezdve viszont nem ment nekik a játék, az első vereséggel még csak az alsó ágra kerültek, a második vereséggel pedig a versenytől is búcsúztak. Így érhető, hogy a sikertelenségek után Novikov a váltás mellett döntött, és ahhoz a tp.uSportshoz csatlakozott, akik előző szervezeténél is roszabbul szerepeltek az ukrajnai versenyen.
Azt gondolnánk, hogy HEL1 csatlakozásával a tp-nél egy ember feleslegessé vált. Ez nem így van, legalább is még nem. Eddig úgy volt, hogy Shariffylin nem tudja megoldani a felmerülő problémáit, és ezért nem tud elegendő időt fordítani a csapatra. Aztán kiderült, mégis talált megoldást, és így visszatér a csapathoz, amelyben így most hat tag szerepel. A szervezet hamarosan eldönti, melyik játékosuknak is mutat ajtót.
A csonka forZe:
Boris "Snoop" Podvalshikov
Johan "F_1N" Kochugov
Kirill "pohmel" Bobrik
Viktor "Sally" FilimonchenkoA tp.uSports felállása:
Mihail "Dosia" Stolyarov
Edward "edik" Ivanov
Alexey "OverDrive" Birukov
Sergey "Fox" Stolyarov
Ruslan "Dober" Shariffylin
Aleksey "HEL1" Novikov
UPDATE: A forZe úgy döntött, hogy az ASUS Springen Danylo "Zeus" Teslenkoval játszanak, aki a
pro100 csapatától érkezett.