Ezúttal is az előző havi állapotok illetve a Cadred felkért öt szakértője pontozásai alapján került megállapításra az ehavil TOP10-es lista. Lássuk, címszavakban kik is ezek a szakértők és hogyan látták az elmúlt hónapok tevékenységeit, ahol a legnagyobb befolyást egyértelműen a Insomnia, 45 LAN-os szereplések tették, de azért ovlt itt kérem egy Blast LAN, SteelSeries League és az EPS Final is.
TJ 'Mustafa' Meatmann a Cadred legújabb szakértője, aki egyébként amerikai, de két évet élt Németországban így van rálátása a közösségre, amit folyamatosan követ is. Egyértelműen szomorúan érintette a mousesports bejelentése, amelynek köszönhetően kiléptek az EMS-ből, hogy a CSGO-ra nagyobb hangsúlyt tdujanak fektetni, illetve hogy az i45-re se menjenek el és ezzel gyakorlatilag tálcán kínálják fel a nyereséget legnagyobb ellenfelüknek a VeryGames-nek, akik éltek is a lehetőséggel. Mustafa kitért még a visszatérő Copenhagen Wolves-ra, akik biztosan fognak még meglepetéseket okozni, akár a nyári i46-on is.
Richard Lewis , az egyik leg elismertebb e-sport újságíró, aki számos médiában publikálta már írásait, szerepelt Tv-ben és rádióban is. Gyakorlatilag a legnagyobb LAN-okon ott van közvetíteni. Korábban aktívan játszott is de már vissza vonult. Véleménye Mustafa-hoz hasonló a VeryGames CPH-s mélypontja után az i45-ös győzelem mindenképp hiányzott már a csapatnak, mégha a nagy riválissal nem is tudtak megküzdeni. A The Blast alapján a Copenhagen Wolves első helye az Epsilon második helye mindenképp sokat számított és ennek megfelelően kerültek egymás alá is a listán, noha sokan azért még az Epsilont tartják Dánia legjobb csapatának.
Az Oliver "ORCL" Stubley, Emanuel „Wave” Meunier francia tudósító cseréje a Cadred csapatában, kitért arra, hogy KennyS-el a VeryGames végre ismét a régi fényében ragyog. És bár például online becsúsztak olyan bakik mint például kikaptak a BEASTS ellen természetesen ez messze elmarad annak tényétől, hogy az i45 LAN-t megnyerték. orcl kitér még természetesen a Copenhagen Wolves-ra akik új felállásukkal először a The Balst-on szerepeltek és persze említést tesz az Epsilon szép havi teljesítményéről is.
Michael "Rickeh" McGhee szerint sokan tévesen hitték, hogy a VeryGames huzamosabb ideig leszorítható a TOP10-es lista éléről és erre rá is cáfoltak a srácok. A koppenhágai rémálom után a KennyS-el kibővült csapat az Insomnia LAN-on odatette magát és bebizonyították, hogy semmi nem történt csak egy átmeneti mélypont. Persze nagy nyomás is volt a vállukon, amelynek eleget kellett tenni és a malmukra hajtotta a mousesports is a vizet azzal, hogy nem mentek el az i45-re, amelynek oka között a gyakorlás hiánya illetve komolyabb európai megmérettetésekre való felkészülés is elvileg ott volt. Természetesen Rickeh is kitér a koppenhágai farkasok újra éledésére és az Epsilon Esports kimagasló teljesítményére.
Végül, de nem utolsó sorban Ben "ben0" Balcombe, véleményezte a hónapban történteket természetesen első sorban a VeryGames visszarázódását a Copenhagen Games leszerepelés után. Mivel az Insomnia LAN angol LAN így megjegyezte, hogy lassan itt lenne az idő, hogy ne külföldiek nyerjék meg, azonban a nagy esélyes most is távolmaradt a tornától. ben0 Rickeh-hez hasonlóan kíváncsian várja a jövő hónapot, amikor is megjelenik a Counter-Strike:Global Offensive és ezzel együtt biztosan számos változáson megy át majs a Source scene. Most pedig íme a TOP10-es lista.
| 1 | Team VeryGames |
apex, Ex6TenZ, KennyS, NBK, RpK | 1 |
138p |
| 2 | mousesports |
RattlesnK, Mx, Hughsy, Re1ease, Reality | 1 |
125p |
| 3 | Copenhagen Wolves |
FeTiSh, cajun, Nico, wantz, dev1ceti | ![]() |
106p |
| 4 | Epsilon eSports |
frozt, gla1ve, hunden, JOKERN, kev1n | 1 |
91p |
| 5 | Team Alternate |
el1x, kRYSTAL, mnL, Rak, SolEk | 1 |
90p |
| 6 | Nameless |
h0rks, ScreaM, shox, SmithZz, Uzzziii | 1 |
73p |
| 7 | mTw |
hudzG, nooky, weber, cajun, wilzOOO | 3 |
69p |
| 8 | Finnish Royalty |
aNGeldusT, CISU, disturb., kononen, nashj | 1 |
63p |
| 9 | yournamee? |
purity, gravity, smF, socN, xlo | 1 |
34p |
| 10 | MoD eSports |
IseNbo, MSL, Pimp, tabac0, zn0pe | ![]() |
25p |