A Major Seriesben is rendeznek egy találkozót, melynek tétje a felsőági döntőbe kerülés.Az osztrákok a "D" csoport éléről jutottak tovább, ahol veretlenül sikerült túljutniuk négy ellenfelükön,
Nyár van, de zajlik az élet. A European Nantions Championshipben sincs ez másként. Még a hét elején játszott egymással az angol és a szlovák csapat, amely mindkettejük számára szolgált tanulsággal. A
Alig két hete történt, hogy a H2K CSS csapata feloszlani kényszerült Andreas "Major" Major miatt, aki az egyik rivális gárdához, név szerint a 30P-Gaming-hez csatlakozott. A multigaming meglehetősen hamar
Véget ért a dán SLAP Live #18, ami nézői szemmel nem sikeredett túl érdekesre. Egyedüli meglepetés a Fighterz jó szereplése volt.A döntő az mTw mix és az X között zajlott, melyet az utóbbi nyert.
Az Egyesült Államok a felmérések és a kutatások országa lett !? Innen kerülnek ki a legfrissebb, jól látható eredmények. Ez most sincs másképp, hiszen itt az új comScore felmérés. A most májusi
Movie ·
júl. 12., vasárnap
Ma szintén egy magyar alkotó munkáját mutatjuk be Nektek. A mű készítője Moltes, aki játékosként és filmkészítőként is ismert és elismert.A név kötelez, és most sem fog csalódni az, aki megnézi a
A Source is ugyanúgy, szinte eseménytelenül zajlott eddig, mint elődjének versenyszáma. Igazából azon kívül, hogy a szerencsétlen sorsolásnak köszönhetően idő elött összekerült a Guildprojekt és az
A felsőági negyeddöntőből már nem juthatott tovább mindegyik kiemelt, így ketten az alsóágon folytathatják tovább, míg a felsőági döntő nyertesének egyenes útja van a döntőbe.Az mTw legnagyobb
Múlt héten ért véget az angol profi liga, amelyet egy londoni offline döntővel rendezett meg az ESL. Talán senki számára sem meglepő, hogy a MVP (Most Valuable Player - A legértékesebb játékos) és udvara
Egy új egyestés kupára szeretnénk felhívni a figyelmetek, ami valójában már nem is annyira új, hiszen a mai lesz a harmadik versenyük, de szerkesztőségünkhöz csak most ért ide az információ erről a
Elérkezett Counter-Strike:Source-ban is a felsőági negyeddöntők ideje. Meglepetés egyelőre nem történt, viszont most már az esélyesek közül is kerülnek majd alsóágra páran. A csúszást még nem
Kezd egyre izgalmasabbá és érdekesebbé válni a verseny. A szétlövés nem hozott semmi váratlant, az esélyesek tovább jutottak, viszont innentől kezdve már nem kerülhetik el egymást. Eddig mindegyik elég
Ugyan úgy, mint Counter-Strike 1.6-ban, így Source-ban sem történt eddig semmi váratlan a csoportkörök alatt. Az ismertebbek hozták, amit kellett, így továbjutottak a rájátszásba.Itt is egy órás
Véget értek a csoportkörök, ahol eddig nem történt semmi említésre méltó. Az esélyesek hozták, amit elvártak tőlük, így eddig nem történt meglepetés. A rájátszáskezdete előreláthatólag egy
Véget ért a The Best Damn Movie Comp Round Two, ahol a dobogósok megszavazásában nem csak a TDMN adminjai, hanem a nézők is részt vehettek. Több mint 6000 szavazat után megszületett a legjobb 4 videó, akik
Az előző trailernél kicsit elszabadultak az indulatok, de ettől függetlenül szerencsére LeoN nem adta fel a munkát és elkészült a Viva La Hungaria első része. A közel 11 perces munkában felvillannak eddig
A tegnapi nappal megkezdődött a soron következő, 18. SLAP LIVE. A háromszáz féröhelyes verseny megnyítója tegnap volt, majd bemelegítésnek 2on2-t rendeztek, ez mellett a DoTA rajongói már élesben is
A hó elején jelentette be hivatalosan a BestAimers csapata a változásokat, most ezekről kaptunk egy frissített változatot, emellett az is kiderült, hogy ezentúl nem csak CounterStrike 1.6-ban fognak rendezni
Némileg meglepő az a-Losers döntése, hogy németek helyett hollandokkal erősítenek, bár ha tovább olvastok, kaptok rá érthető magyarázatot.Az EPS.de XIV-ben nem nyújott a csapat kiemelkedő teljesítményt,
Ma lejátszák a második selejtezőt is az ESL ENC-ben, éskiderül, melyik lesz az a negyedik csapat, akik a svédekkel, lengyelekkel és németekkel együtt részt vehetnek a nagydöntőn, amelyet augusztusban a